Anno amikor az első ember a holdra lépett, elhangzott az ismert mondás: “Kis lépés ez egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek”, majd amiről a hírek akkor hallgattak “Sok szerencsét Grabovszki”. A NASA-ban mindenfélét próbáltak kihozni mit is jelenthet a mondat. Kódolt üzenet az oroszoknak vagy mi? De hiába kérdeztek Armstrongot Ő csak hallgatott.
Majd amikor nyugdíjazták Armstrongot akkor megkérdezték tőle mégis mit jelentett a Sok szerencsét Grabovszki. Sejtelmes mosoly, majd belekezdett az alábbi kis történetbe:
Mikor kisgyermek voltam, közel volt hozzánk a szomszéd ház. Egyszer felmásztam a tetőre mert beleesett az ereszbe a labdám. Hallom a szomszédból : -Orális szex-szet akarsz te disznó, majd amikor a szomszéd gyerek a holdon járkál! Nos, ezt a szomszédunkat hívták Grabovszkinak.
Hallgass mindig anyádra, mindenre amit mond és arra is, milyen hangnemben mondja!
Thomas, 7 eves
Ne vedd el házastársad dolgait. Es anyák napján muszáj énekelni, különben iszonyú prédikáció következik.
Tom, 9 eves
Manapság sokkal könnyebb nonek lenni. Régen máglyán égették el oket.
Benedict, 5 eves
A férj az tulajdonképpen hasonló dolog mint az apa, csak kicsit többe kerül.
Nelly, 5 eves
Apukámnak vidékre kellett költöznie, ezért nekem lett egy új apukám, aki ttt marad a városban.
Selma, 7 eves
A szememet apukámtól örököltem, a hajamat pedig anyukámtól. A téli Dzsekimet pedig a szomszédoktól.
Sylvia, 7 eves
A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér, az egy olyan Nagyon kedves seggfej.
Filip, 7 eves
Az ember a családjának mindig elmondhatja amit gondol, és soha nem kell attól félnie, hogy valaki ugyanazt gondolja.
Hakan, 6 eves
Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej.
Tony, 6 eves
A fiúk nagyszájúbban születnek mint a lányok. A fiúk belsejében nagy Ordítás lakik, aminek ki kell szabadulnia. A lányok belsejében kis dolgok vannak, nekik elég ha kicsit nevetnek és futkároznak.
Sofie, 8 eves
A nagyon okos nők azok voltak, akik elkezdték támogatni, hogy nem mennek férjhez.
Elin, 8 eves
A barátnőimmel mindenről lehet beszélni. A fiúkkal is, de az nehezebb, mert a szavak között annyi vihogás van.
Sofie, 6 eves
Akkor megy férjhez az ember, amikor másvalakit jobban szeret önmagánál.
Szerintem ez nem lehet túl könnyű.
Ellen, 7 eves
Az együttélés és a házasság majdnem ugyanaz, kivéve hogy az egyik önkéntes, a másik meg kötelezo.
Siri, 7 eves
Nem hiszem, hogy használnék fogamzásgátló tablettákat.
Nem is hiszem, hogy olyan fontos lenne, mert nem akarok soha fiúk közelébe kerülni.
Kate, 7 eves
… És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Altalában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk: akarom.
Emil, 7 eves
Furcsa, hogy az ember milyen keveset ér el, ha nem is próbálkozik.
Pauline, 8 eves
Az angyal az általában noi foglalkozás.
Louise, 7 eves
Az angyalok teljesen természetesek ott fenn az égben. Csak a férfiak nem azok.
Cindy, 7 eves
Jézus nagypénteken halt meg. Amikor meg élt, sürgette a tanítványait, de amikor meghalt, a tanítványok nagyot pihentek. Ezért is hívják nagypénteknek. Sírtak, de azért örültek is neki, hogy pihenhetnek egy kicsit.
Kevin, 8 eves
Jézusnak nem volt pénztárcája, mert nem volt neki zsebe sem, csak olyan … bugyija.
Kevin, 8 eves
Régen a férfiak nem tudták, hogyan lesznek a gyerekek es honnan jönnek.
Apák napján azt ünnepeljük, hogy végre megértették ezt a dolgot.
Nina, 7 eves
Az apukámon látszik, hogy svéd, mert nagyon hasonlít az öccsére.
Matilda, 8 eves
Belgiumban minden háziállat szürke… Vagy csak az az újság volt fekete-fehér…
Matilda, 7 eves
Külföldre úgy kell menni, hogy a boltnál balra fordulunk, aztán egy kicsit megyünk egyenesen, majd jobbra. Akkor már külföldön vagyunk, de megvan az veszélye a dolognak, hogy Norvégiában kötünk ki.
Oscar, 8
Az USA-ban már rengeteg embert felküldtek a Holdra. Meg többet is fel kéne küldeni… talán mindet.
Moa, 6
Mózes a legklasszabb. Mozes képes a tengerfenéken gyalogolni. Allahnak csak repülo szonyege van.
Daniel, 7
József nem volt az igazi apja Jézusnak. Volt ott valami dolog a szamárral, de már nem emlékszem rá pontosan, mi.
Sofie, 6
Neem, az úgy volt, hogy amikor József megvette a szamarat, Mária olyan boldog lett, hogy teherbe esett, mindenféle segítség nélkül!
Jossan, 7
Én ismerem a Bibliát, mert járok hittanra. József eltunt Jézus életébol, és azt hiszem, hogy újra házasodott. Egy kicsit szokvanyosabb not vett el, mint az a Mária volt. Aztán lettek gyerekeik, szokványosan, nem Isten segítségével. Mert az ácsok általában azt szeretik, ha a dolgokat szokványosan csinálják.
Linn, 9
Apukámnak vidékre kellett költöznie, ezért nekem lett egy új apukám, aki itt marad a városban.
Selma, 7 eves
A szememet apukámtól örököltem, a hajamat pedig anyukámtól. A téli dzsekimet pedig a szomszédoktól.
Sylvia, 7 eves
A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér, az egy olyan nagyon kedves seggfej.
Filip, 7 eves
Az ember a családjának mindig elmondhatja amit gondol, és soha nem kell attól félnie, hogy valaki ugyanazt gondolja.
Hakan, 6 eves
Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej.
Tony, 6 eves
A fiúk nagyszájúbban születnek, mint a lányok. A fiúk belsejében nagy ordítás lakik, aminek ki kell szabadulnia. A lányok belsejében kis dolgok vannak, nekik elég, ha kicsit nevetnek és futkároznak.
Sofie, 8 eves
A nagyon okos nők azok voltak, akik elkezdték támogatni, hogy nem mennek férjhez.
Elin, 8 eves
Nem hiszem, hogy használnék fogamzásgátló tablettákat. Nem is hiszem, hogy olyan fontos lenne, mert nem akarok soha fiúk közelébe kerülni.
Kate, 7 eves
… És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Altalában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk: akarom.
Emil, 7 eves
Furcsa, hogy az ember milyen keveset ér el, ha nem is próbálkozik.
Pauline, 8 eves
Az angyal az általában női foglalkozás.
Louise, 7 eves
Az angyalok teljesen természetesek ott fenn az égben. Csak a férfiak nem azok.
Cindy, 7 eves
Jézus nagypénteken halt meg. Amikor meg élt, sürgette a tanítványait, de amikor meghalt, a tanítványok nagyot pihentek. Ezért is hívják nagypénteknek. Sírtak, de azért örültek is neki, hogy pihenhetnek egy
kicsit.
Kevin, 8 eves
Jézusnak nem volt pénztárcája, mert nem volt neki zsebe sem, csak olyan… bugyija.
Kevin, 8 eves
Régen a férfiak nem tudták, hogyan lesznek a gyerekek, és honnan jönnek
Apák napján azt ünnepeljük, hogy végre megértették ezt a dolgot.
Nina, 7 eves
Az apukámon látszik, hogy svéd, mert nagyon hasonlít az öccsére.
Matilda, 8 eves
Belgiumban minden háziállat szürke… Vagy csak az az újság volt fekete-fehér…
Matilda, 7 eves
Külföldre úgy kell menni, hogy a boltnál balra fordulunk, aztán egy kicsit megyünk egyenesen, majd jobbra.
Akkor már külföldön vagyunk, de megvan az veszélye a dolognak, hogy Norvégiában kötünk ki.
Oscar, 8
Az USA-ban már rengeteg embert felküldtek a Holdra. Még többet is fel kéne küldeni… talán mindet.
Moa, 6
Mózes a legklasszabb. Mózes képes a tengerfenéken gyalogolni. Allahnak csak repülő szőnyege van.
Daniel, 7
József nem volt az igazi apja Jézusnak. Volt ott valami dolog a szamárral, de már nem emlékszem rá pontosan, mi.
Sofie, 6
Milyen betegséget lehet kapni a parlagfűtől? Energiát.
Az oroszlán jellemzése.
- hangja: vastag, kitörő
- látása: gonosz
A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elol maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.
Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzak.
A kőolajat kövekből sajtolták.
A Bibliát Guttenberg találta fel.
A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
Egyiptom őslakói a múmiák.
Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.
Az éhen halt sereg kitakarodott az országból.
A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.
Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.
“Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet.”
Rebeka – 8 éves
“Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved.”
Zsolti – 4 éves
“A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást.”
Karesz – 5 éves
“A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az övéből.”
Kriszti – 6 éves
“Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy.”
Teri – 4 éves
“A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol mielőtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan finom-e.”
Dani – 7 éves
“A szeretet az, amikor két ember állandóan csókolózik. Amikor pedig már belefáradtak a csókolózásba, még akkor is együtt akartnak maradni és beszélgetnek. Apa és anya ilyenek. Szerintem gusztustalan, amikor csókolóznak.”
Emília – 8 éves
“A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.”
Robi – 7 éves
“Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz.”
Nikolett – 6 éves
“A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, erre ő ezután minden nap csak azt hordja majd.”
Nóri – 7 éves
“A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást.”
Tomi – 6 éves
“A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem.”
Csilla – 8 éves
“A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit mielőtt elalszom.”
Klári – 6 éves
“A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak.”
Eszter – 5 éves
“A szeretet az, amikor apa izzadt és büdös, de anya akkor is azt mondja neki, hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford.”
Krisztián – 7 éves
“A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele.”
Marika- 4 éves
“Tudom, hogy a nővérem szeret engem. Onnan tudom, mert nekem adja az összes régi ruháját, és emiatt neki el kell mennie, majd újakat venni.
Laura – 4 éves
“Amikor szeretsz valakit, akkor sokat pislogsz, és apró csillagocskák jönnek ki belőled.”
Judit – 7 éves
“A szeretet az, amikor anyu látja aput a mosdóban és szerinte apu nem is gusztustalan.”
Márk – 6 éves
“Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik.”
Júlia – 8 éves
Leo Buscagliát a híres írót, egyszer felkérték, hogy legyen zsűrije egy olyan versenynek, amely a leggondoskodóbb gyermeki díj várományosát kereste.
A győztes egy négy éves kisfiú volt, akinek a szomszédjában élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Később, amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált ott valójában, a gyermek ezt felelte: “Semmit, csak segítettem neki sírni.”
Szent István valahol azt hallotta: azé a föld, aki megműveli.
Milyen tisztségeket töltött be Cromwell 1685-ben bekövetkezett haláláig?
Vizsgázó 1: életfogytiglani diktátor
Vizsgázó 2: lord-processor (LPC)
Julius Caesar magáévá tette Galliát, majd behatolt Angliába.
Az 1200 körüli krónika szerzője: Drogérius.
A pun háborúban nagyon sok római elpusztult. Ezek mind Rómába költöztek és proletárok lettek belőlük.
Az esztergomi püspök lett a prímás.
A kaszt zárt társadalmi csoport, ami között csak lélekvándorlással lehet mozogni.
Athénban azonban kitört a pestis, amelynek az idős Periklész is áldozatául esett, ez kissé megviselte a várost.
Mi a hosszú kések éjszakája?
Vizsgázó 1: Hitler megnyirbálta saját pártját.
Vizsgázó 2: az SA csomó tisztjét megölték, mert azok melegek voltak.
Vizsgázó 3: Lenin parancsba adta valakit öljenek meg.
Vizsgázó 4: Az ókori spártai államban a rabszolgákat egy napra szabadon engedték, és a férfiak szabadon engedték, és a férfiak szabadon legyilkolhatták őket.
Sztálin eredeti neve Dzsuvás Willy volt.

Mi a szomorúság?
A szomorúság az, amikor az egyik ember meglátogatja a másikat, és sokat iszik.
(7 éves)
Miért patkolják meg a lovakat?
Azért, mert a patkók könnyebbek a lónál, egy gyorsabban mennek, mint a ló.
(8 éves)
Miért patkolják meg a lovakat?
Azért, hogy ne boruljon fel a ló, mert mikor fékez, akkor a patkókkal kapaszkodik.
(9 éves)
Miért patkolják meg a lovakat?
Azért, hogy csattogjon velük az utcán, mert ha nem csattog, akkor nem is ló
(7 éves)
Mit jelent az, hogy “modern”?
Modern az, ha látsz valami szépet, ami nagyon drága és nincs pénzed megvenni.
(7 éves)
Miből készül a parfüm?
Vízből, dugóból és parfümből.
(5 éves)
Hogyan tudnak a vándormadarak több ezer kilométert megtenni egyfolytában repülve, éjjel-nappal?
A madarak, mikor ilyen messze indulnak, visznek magukkal élelmet egy tarisznyában. A repülés előtt pedig egy-két hónapig még nem indulnak el, hogy pihentek legyenek.
(7 éves)
Hogyan értik meg egymást a madarak és az állatok, hiszen nem tudnak beszélni?
A madarak és az állatok egymáshoz nagyon közel mennek, és suttogva beszélnek és nekünk csak annyit mondanak, hogy “miau”.
(10 éves)
Honnan tudják a tévében, hogy milyen idő lesz holnap?
Az ember a tévében onnan tudja, hogy holnap esni fog, hogy elolvassa egy cetliről. A cetlit az anyukája írta neki.
(6 éves)
Miért nem esünk le, ha egyszer forog a Föld?
Azért, mert csak a Föld forog, nem az aszfalt.
(6 éves)
Mi a Biblia?
A Biblia egy könyv, amit Isten hagyott nekünk, hogy tudjuk, mi lesz a jövőben. Azt írja benne, hogy lesz két világháború és mind a kettőt a románok fogják megnyerni és így is történt.
(6 éves)
Mi a hárs?
A hárs egy fából készült élőlény.
(7 éves)
Mi az ambició?
Az ambició azt jelenti, hogy önző vagy.
(10 éves)
Mi a mosoly?
A mosoly az, amikor az emberek csukott szájjal nevetnek, hogy ne zavarják a többi lakót.
(7 éves)
Kik az alvajárók?
Az alvajáróknak olyan betegségük van, ami nem engedi, hogy leessenek a tetőről. A bacilusaik tartják egyensúlyban őket. Amikor az alvajáró az egyik oldalra megy, akkor a bacilusok a másik oldalra rohannak és ez folyton így ismétlődik.(7 éves)

- A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.
- Az ókorban a szabadokat csak a rabszolgák elégíthették ki.
- Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.
- Szulimán szultán az egri vár alatt haragjában megütötte a gutát.
- A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.
- IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
- IV. Béla várromokat épített.
- A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.
- Az Árpád-korban a szent életű férfiak és nők a kolostorokban közösültek.
- Mikor II. Endre a Szentföldön hazatért, országát és feleségét fenekestül feldúlva találta.
- Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
- A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
- Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi feleségét.
- A néma Katrin hallgatag lett…
- Arany János 1817-től 1822-ig született.
- A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.
- Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
- Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.
- Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
- Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg.
- Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
- Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott legyen.
- Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt.
- Kölcsey 1815 januárjától 1816 tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.
- A vers első részében egy nagy lógó férfifejet látunk.
- A Csongor alá felsorakozó szereplők: Tunde…
- Egy gyermek kihordása 9 hónapig tart függetlenül attól, hogy hány nőt alkalmazunk a feladat megoldásához.

HOGYAN DÖNTSÜK EL, KI LEGYEN A HÁZASTÁRSUNK?
Olyan embert kell keresni, aki ugyanazokat a dolgokat szereti, mint mi.
Például ha te szereted a sportot, akkor a lánynak ezt szeretni kell, és hoznia kell mindig a chipset.
(Alan, 10 éves)
Igazából felnőttkora előtt senki nem dönti el kivel akar összeházasodni.
Isten mindent eldönt már előre, aztán később kiderül, kihez ragasztottak.
(Kirsten, 10 éves)
HÁNY ÉVESEN KELL MEGHÁZASODNI?
23 a legjobb kor, mert addigra már örök idők óta ismered a másikat.
(Camille, 10 éves)
Nincs a házasságra alkalmas kor. Bolondnak kell lenni, hogy megnősülj.
(Freddie, 6 éves)
HONNAN TUDJA EGY IDEGEN, HOGY VALAKIK HÁZASOK?
Szerintem csak kitalálni lehet, pl. ha mindketten ugyanazzal a gyerekkel orditoznak.
(Derrick, 8 éves)
SZERINTED MI KÖZÖS A SZÜLEIDBEN?
Egyikük sem akar több gyereket.
(Lóri, 8 éves)
MIT CSINÁLNAK AZ EMBEREK A RANDEVÚN?
A randi azért van, hogy jól érezzük magunkat, és hogy megismerjük egymást.
Meg a fiúk is tudnak mondani valamit, ha elég sokáig hallgatsz.
(Lynette, 8 éves)
Az első randin csak hazugságokat mondanak, ettől érdekesebbnek tűnnek és másodszor is találkozni akarnak.
(Martin, 10 éves)
MIT CSINÁLNÁL AZ ELSŐ RANDIN, HA ROSSZUL SÜLNE EL?
Hazaszaladnék és halottnak tettetném magam. Másnap felhívnám az összes újságot, hogy minden halotti rovatban szerepeljek.
(Craig, 9 éves)
MIKOR SZABAD MEGCSÓKOLNI VALAKIT?
Ha gazdag.
(Pam, 7 éves)
A törvény szerint 18 éves korodig várni kell, ezzel nem packáznék.
(Curt, 7 éves)
HÁZASNAK VAGY EGYEDÜLÁLLÓNAK JOBB LENNI?
A lányoknak jobb egyedülállónak lenni, de a fiúknak nem. A fiúknak kell valaki, aki takarít utánuk.
(Anita, 9 éves)
HOGY MŰKÖDHET EGY HÁZASSÁG?
Mondd a feleségednek, hogy jól néz ki akkor is, ha ronda, mint egy busz.
(Ricky, 10 éves)

nyu! ne add rám ezt a nadrágot, mert a Mama butaütést kap!!
Kérek innit, mert vérszomjas vagyok!! /3 éves/
NE rontsd el a jó türelmemet. /4é/
Nem azért keltem fel, hogy fogat mossak! /7é/
Tőled örököltem magam. /7 é/
Igazságok álma. /9é/
Szólok a magam-őrnek, hogy ne mozogjon a lábam. /5é/
Jobb kockám ./jobb lapocka/ /6é/
Leszakad a pofámról a kép!. /5é/
Siet a hasam. /5é/
Apa! Ha rád ugrana ez a néni, mindened jajgatna ,ugye? /6é/
Anya! vigyázz a cicidre, mert apa figyeli! /7é/
Nem vagyok okos, csak rafinált /7é/
Na! tisztességes szülőt csináltam belőletek! /10é/
- Ne locsold ki a vizet, mert azonnal a kezedre ütök!
- Addig locsolhatom?
Szomszéd kislány, mikor meglátott tangában és melltartóban (szerintem anyukája “teli” bugyit hordott) megsimogatta a fenekemet és így szólt angyali ártatlanul: “Fordítva vetted fel a bugyidat!”
4 éves kisfiam megkérdezte tőlem. – Anya ki vitt be téged a kórházba mikor megszülted APÁT?
Anyu, nővéremnek: Úgy gondoltam, hogy a 3. szülinapodra meghívunk néhány gyereket. Nővérem: Nem! Az én tortámból nem eszik senki!!
Nővérem, 3 évesen: “Doktor néni! Szívjad a cigit, mert kihűl!”
Ez én voltam, két évesen: “Köpd ki… nyelvedet…. cica!” (Azt akartam mondani, hogy dugd ki)
- Anya mérges vagy? – Nem. – Akkor kérek csokit!
“Anyuci! Majd mesélek a gyerekkoromról, ha megnőttem, jó?”
Új kanapét kapott, akkor is 3 lehetett. Nagyon örült neki, rohangált, hogy jaj, de boldog vagyok, jaj de boldog vagyok, majd elfáradva lehuppant az ágy szélére: Megboldogultam!
Oviból hazafelé:
- Mi volt az ebéd?
- Adtak kenyeret, vizet, ebéd az nem volt!
Testvérem kislánya háromévesen:
- Anya, adol még a teámba cukrot?
- Már adtam.
- Igen, de azt már kiittam belöle.
Az ovisaimat rettenetesen foglalkoztatja, hogy az óvónénik kivel élnek, hogy hívják a gyereküket….stb. Tudják, hogy a kolleganőmnek két fia van. Milánkám rámpirított:” Neked miért nincs kisgyereked?” Hirtelen csak annyit tudtam válaszolni, “Mert elváltam”. Ádám nagy komolysággal csenedesen megállapította: “Akkor az óvónéni féllány.” Megnyugtató, hogy nem vénlányt mondott…
Az öccsem meg azt mondta kiskorában mindig a szüleinek: csitt, most én dirig, te nem parancs!
5 éves unokaöcsémre Bálintra és rám a nagyim vigyázott.
Bálint már türelmetlenül rohant volna játszani az udvarra.
- Várj meg! Látod, én bottal járok nem tudok úgy sietni! – szólt Bálintnak a nagyim.
Mire Bálint komolyan megszólalt:
- Tudod, mit dédi? Add ide a botod, majd én viszem, te pedig siess csak nyugottan!
Unokahugi három évesen félt a bogaraktól, úgyhogy a telken a teraszon eltaposta a szerencsétlen kis hangyát. Áll a pici jószágon, még felülről nyomogatja is a lábát a tenyerével a tökéletes hatás végett, majd megnézi, mi maradt a kis hangyácskából, és szomorkodik fölötte: “szegény, pedig milyen aranyos volt!”
Az iker unokahugocskák nagyon különböznek: egy szókimondó hiperélénk rosszaság és egy kis kényes tündérke. A dédijüknek nem a legjobb az emésztése, és hát kirepült egy galamb… a “jókislány” vigasztalja a dédit: “nem is lehet érezni”, mire a másik: “hát ja, ha nem az orrodon veszed a levegőt…”
Fürdőszoba, én zuhanyzom. Két és fél éves törpöm komoly szemmel vizsgál, majd megjegyzi:
- Anya, neked elbújt a kukid.
Kisöcsém háromévesen: ült a fürdőkádban, nézegette magát, majd felkiáltott: anya, nézd, meghosszult a kukacom!
Fiam először fürdött a Balatonban, hidegnek találta a vizet, elkezdett ordibálni: Miért nem tesznek ebbe a kádba melegvizet?
Tavaly nyáron a nagyobbik lányom (4 éves volt) szólt, hogy mennyünk le a játszótérre. (Mindennap lementünk) Mondom neki, hogy most nem tudunk lemenni mert dolgom van.
Erre Ő nagy bölcsen megjegyezte: “Nem azért születtem meg régen, hogy most ne menjek le a játszótérre.”
Ahhoz képest, hogy felnőtt vagy, elég szépen írsz!
A versenyekben a részvétel a lényeg, és ha nyersz, akkor mákod van.

|
|
|
|